Társulat

Kálnay Zsófia

Kálnay Zsófia

magánénekesnő
mezzoszoprán

1986-ban született Budapesten. 7 éves korától tíz éven keresztül hegedült, énekléssel 18 évesen kezdett foglalkozni. Első tanárai Szilágyi Erzsébet, Vámossy Éva, F. Kármán Emese voltak. 2013-ban szerzett klasszikus énekesi diplomát Temesi Mária, Csengery Adrienne, Oberfrank Péter és Toronykőy Attila növendékeként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán. 2011-től a Szegedi Nemzeti Színház, 2014 óta a Magyar Állami Operaház szólistája. 2013-ban első helyezést ért el a Simándy József Énekversenyen BA kategóriában, emellett további öt rangos különdíjat is neki ítélt a zsűri (Pál Tamás vezetésével és a Szegedi Szimfonikusokkal: Verdi Requiem; Toronykőy Attila rendezésében Rossini: Hamupipőke; Kocsis Zoltánnal Strauss: Die Schweigsame Frau; DUNA TV különdíja; Debreceni Csokonai Színház különdíja). 2014-ben „Az évad ifjú énekese" kitüntetéssel jutalmazta a Szegedi Nemzeti Színház a Hamupipőkében nyújtott alakításáért. 2015-ben opera szakos hallgatóként vehette át a Szegedi Tudományegyetem Sófi József Ösztöndíját tanulmányai alatt elért szakmai sikereiért.
Főbb szerepei Szegeden: Hamupipőke, Miklós és Múzsa (Hoffmann meséi), Maddalena és Bersi (Andrea Chénier).
Szerepei a Magyar Állami Operaházban: Rosina (A sevillai borbély), Dorabella (Così fan tutte), Cherubino (Figaro házassága), Anita (West Side Story), Rossweisse (A walkür), Lola (Parasztbecsület), Djamileh.
A Fischer Ádám vezette Budapesti Wagner Napok rendszeres közreműködője (Ring: Rossweisse, Flosshilde).

Előadásai az évadban

március 10. 18:00
kortárs opera 8 premier
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Magyar Állami Operaház
11. Pitti Katalin bérlet
március 12. 11:00
kortárs opera 8
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Magyar Állami Operaház
14. Berczelly István bérlet
április 15. 11:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
április 16. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
38. Kalmár Magda bérlet
április 21. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
23. Uzoni Mária bérlet
április 22. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
20. Rozsos István bérlet
április 22. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
április 23. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
22. Kaszás Ildikó bérlet
április 27. 18:00
kortárs opera 18 főpróba
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
április 28. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
13. Szinetár Miklós bérlet
április 29. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
10. Kovács János bérlet
május 3. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
május 3. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 5. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
május 7. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 14. 11:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 20. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
03. Kelen Péter bérlet
augusztus 10. 18:00
klasszikus opera 10 főpróba
Wolfgang Amadeus Mozart

A VARÁZSFUVOLA

Magyar Állami Operaház