Társulat

Miklósa Erika

Miklósa Erika

magánénekesnő
szoprán

Az Operaház történetének legfiatalabb tagja 1990-ben, mindössze húsz évesen Papagenaként debütált az Erkel Színházban. A bemutatkozást követően sorra kapta a legnagyobb koloratúrszoprán szerepeket A denevér Adéljától a Lammermoori Lucia címszerepéig. 1992-ben énektanára, Hamari Júlia meghívta brüsszeli Mester és jövő című koncertjére, ez volt első külföldi fellépése. Még ebben az évben lehetősége adódott elénekelni Mannheimban Az Éj királynője szerepét, amely a későbbi években védjegyévé vált. Nemzetközi karrierje ezek után ívelt gyorsan felfelé. 1996-ban külföldre ment tanulni. Előbb Philadelphiában (Academy of Vocal Arts), azután Milánóban (Teatro alla Scala) képezte magát ösztöndíjasként. 1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, de azóta is szinte minden évadban fellép Budapesten. A varázsfuvola Éj királynőjeként a világ összes jelentős színpadán fellépett, Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig közel háromszáz előadással a háta mögött ő a legkeresettebb művész ebben a szerepben. 2004-től folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitanben. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical és operett világába is, számos exkluzív gálakoncert főszereplője.

Díjak és elismerések:

Magyar Szent István-rend (2022)
Kossuth-díj (2012)
Liszt Ferenc-díj (2006)
Prima Primissima-díj
Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (2020)

Előadásai az évadban

október 27. 18:00
kortárs opera 14 főpróba
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
október 29. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 6. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 11. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 13. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 18. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
15. Szakály György bérlet
január 21. 19:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
13. Szinetár Miklós bérlet
január 25. 19:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
12. Róka István bérlet
január 29. 11:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
14. Berczelly István bérlet
február 5. 11:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
február 19. 11:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
február 22. 19:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház
március 5. 19:00
mix opera 12
Carl Orff

CARMINA BURANA

Magyar Állami Operaház