Tovább a tartalomhoz
Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte dr. Sipos Jenő tanítványaként. 1968-ban operaénekes–művésztanár diplomát kapott, és még ebben az évben szerződtette a Magyar Állami Operaház. Már kezdőként énekelte Valentint (Faust), Anyegint, Wolframot (Tannhäuser), Don Giovannit, szereplője volt kortárs műveknek: Szokolay, Ránki, Petrovics operáinak. Ezután sorra jöttek a bariton Verdi-főszerepek, melyek repertoárjának gerincét alkották. A 70-es évektől az Operaház az ő személyében találta meg az olasz típusú hősbaritont; Lamberto Gardelli és Giuseppe Patanè Verdi-felújításaiban és a Hungaroton lemezfelvételein ő énekelte a bariton főszerepeket. A nemzetközi hírnevéhez rangos külföldi versenygyőzelmek is hozzájárultak.
Rendszeres meghívásokat kapott Münchenbe, Bécsbe, a milanói Scalába, Bonnba, Berlinbe, Hamburgba, Siennába, Firezébe, Palermóba, Bolognába. A Római Operaházban éveken keresztül az évadnyitó premierek baritonistája volt. A 80-as években több fellépése volt Észak-Amerikában, Houston, Philadelphia, Washington New York (MET), Toronto, Montreal városaiban.  Pályafutása során jelentős állomás volt Argentínában Buenos Aires; fellépett még Chilében és Venezuelában is.
A külföldi vendégfellépések a repertoár jelentős bővítését is hozták. A Verdi-hősök mellé felsorakoznak Puccini, Donizetti, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Prokofjev és Wagner operáinak bariton szerepei. Olyan világhírű karmesterekkel dolgozott, mint Ferencsik János, Zubin Metha, Seiji Ozawa, M. Rosztropovics, Claudio Abbado, Alberto Erede, Nello Santi, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patanè, Giuseppe Sinopoli. 1986-tól 1992-ig vendégként lépett fel a budapesti Operaházban, ahol újabb szerepekben mutatkozott be. Összesen 24 ország 74 városának opera-, illetve koncertszínpadán képviselte hazánkat.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Főbb szerepei:
Macbeth, Posa márki (Don Carlos), Renato (Az álarcosbál), Don Carlos (A végzet hatalma), Don Carlos (Ernani), Giorgio Germont (Traviata),  Simon  Boccanegra, Rigoletto és Marullo (Rigoletto), Jago (Otello), Luna gróf (A trubadúr) Oresztész (Íphigeneia Tauriszban), Grjaznoj (Rimszkij-Korszakov: Cári menyasszony), Aszvapati (Szokolay: Szávitri), Kérő (Székely fonó), Háry János, Őrnagy (Petrovics: C’est la guerre), Anyegin, Jeleckij herceg (Pikk dáma), Lord Ashton (Lammermoori Lucia), Figaro (A sevillai borbély), Scarpia (Tosca), Marcel (Puccini: A köpeny), Sharpless (Pillangókisasszony), Valentin (Faust), Don Giovanni, Wolfram von Eschenbach (Tannhäuser), Gunther (Az istenek alkonya), Silvio (Bajazzók), Biberach és Tiborc (Bánk bán)

Díjak és elismerések:
Nemzet Művésze (2014)
A Magyar Operaház Mesterművésze (2010)
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (2009)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008)
A Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (2004)
Bartók–Pásztory-díj (1992)
Kossuth-díj (1980)
Székely Mihály-emlékplakett (1977)
Liszt Ferenc-díj (1975)
Miller Lajos