Tovább a tartalomhoz
A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeiken a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikái szólalnak meg: az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is hallhatunk tőlük. A hagyományőrzés jegyében koncertjeik mellett fontos szerepet kap a népzeneoktatás. Rendszeres fellépői Magyarország legnagyobb koncerttermeinek, fesztiváljainak, emellett nagy sikerrel vendégeskedtek Európa-szerte és a tengerentúlon. Játszottak többek között Venezuelában, Indiában, Görögországban, Angliában, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban. 2006-ban részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén olyan kiváló művészek társaságában, mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész és a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. Az elmúlt években három nagylemezük jelent meg, az Örömzene, a Népzene a Kárpát-medencéből és az Úton című albumok. 2007-ben elnyerték a Prima Primissima közönségdíjat a Magyar Állami Népi Együttessel közösen. A világ legnagyobb népzenei fesztiválján, a washingtoni Smithsonian Folklife Festival-on minden este kitörő vastaps fogadta műsorukat. A közönség és a szakma körében is nagy sikert aratott Fölszállott a páva népzenei vetélkedőn a verseny házigazda zenekaraként léptek fel.
A zenekar énekesnője, a Váczi Zeneművészeti Szakközépiskola tanára és a Népművészet Ifjú Mestere, Pál Eszter. Pál Istvánt, a zenekar vezetőjét 1992-ben Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki, 1999-ben a Népművészet ifjú mestere címet vehette át, 2006-ban a Magyar Rádió eMeRTON díjjal jutalmazta, és még ebben az évben az Artisjus Az év előadójának választotta. 2015-ben Liszt Ferenc díjat kapott. Az elmúlt esztendőkben a zenekar három tagjával, Karacs Gyulával, Doór Róberttel és Gombai Tamással a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét vehették át zenei munkásságukért. A zenekar tagjai: Pál Eszter (ének), Pál István Szalonna (hegedű), Gombai Tamás (hegedű), Karacs Gyula (brácsa), Ürmös Sándor (cimbalom), Gera Attila (fúvós hangszerek), Doór Róbert (nagybőgő).
Pál István Szalonna és Bandája