
Pasztircsák Polina
magánénekesnő, a 2016/2017-es évad Kamaraénekese
szoprán
A magyar-orosz gyökerekkel rendelkező szoprán 19 évesen kezdett el énekelni Bikfalvy Júlia növendékeként. 2004-ben megnyerte a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, majd tanulmányait Olaszországban, Mirella Freni tanítványaként folytatta. 2010-ben diplomázott a ferrarai Girolamo Frescobaldi Konzervatóriumban. Jelenlegi mesterei Hannoverben Carol Richardson-Smith és Jeff Smith. Zenei képzése mellett a Nyugat-magyarországi Egyetem levelező tagozatán művelődésszervező diplomát szerzett.
Operaszínpadon 2007. december 9-én debütált Modenában, Lorenzo Ferrero Le Piccole storie című kortárs operájának ősbemutatóján. A nemzetközi áttörést a 2009-es Genfi Nemzetközi Verseny hozta el számára, ahol az első díj mellett további három különdíjra tett szert: azóta Európa operaházainak és koncerttermeinek állandó fellépője. 2011-ben nagy sikert aratott Händel Partenope című operájának címszerepében Karlsruhéban, de énekelte Woglindét is (A Nibelung gyűrűje) a Genfi Nagyszínház Ring-produkciójában 2013-ban.
2012-ben Münchenben az ARD Zenei Versenyen különdíjjal ismerték el tehetségét, ugyanebben az évben Szombathelyen a Hírességek sétányán megkapta saját csillagát a Traviatában nyújtott alakításáért, továbbá a Magyar Állami Operaház Székely Mihály-emlékplakettjét kiemelkedő képességeiért. Az Operaház rendszeres vendégeként 2011 óta Mimìt, Neddát, Violettát, Donna Annát, Contessa Almavivát, Ameliát, Micaëlát és Desdemonát énekel. Ugyanitt 2014-ben részt vett Selmeczi György Spiritiszták című művének ősbemutatóján. 2014-ben a Müpában nagy sikerrel énekelte Kocsis Zoltán vezényletével Richard Strauss Daphnéját. Évente tér vissza a Budapesti Wagner-napok színpadára Gutrune szerepében. A 2016/2017-es évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese volt.
Nemzetközileg jegyzett koncerténekes, fellépett többek között a Radio Della Svizzera Italianával, a Svéd Kamarazenekarral, a Sinfonia Varsoviával, a Concerto Kölnnel, a Liszt Ferenc Kamarazenakarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, az Orfeo Zenekarral, a Szentpétervári Filharmonikusokkal, a Budapesti Fesztiválzenekarral vagy az Orchestre de la Suisse Romande-dal. 2019 óta dolgozik rendszeresen Reneé Jacobsszal és a Freiburger Barockorchesterrel, velük rögzítette lemezre a Harmonia Mundinál Beethoven Missa Solemnis című művét. A Sony is rendszeresen kéri fel felvételeihez.
Pasztircsák Polina nagy kedvvel lép fel kamarazenei koncerteken és dalesteken, ahol Jan Philip Schulze kíséri zongorán. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Zsidó Nyári Fesztiválon éppúgy szívesen énekelt már, mint a zürichi Tonhallében, a Marburgi Konzertvereinben vagy a Menuhin Fesztiválon. Ünnepi gálákon Plácido Domingo, José Carreras, Erwin Schrott és José Cura is partnere volt. Operettrajongóként előszeretettel tűzi műsorára ezt műfajt is.
Előadásai az évadban
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
AZ ISTENEK ALKONYA
AZ ISTENEK ALKONYA
AZ ISTENEK ALKONYA
BOHÉMÉLET – MVM OperaKaland

BOHÉMÉLET

BOHÉMÉLET

BOHÉMÉLET

BOHÉMÉLET

BOHÉMÉLET

BOHÉMÉLET
