Tovább a tartalomhoz
1952-ben született Kolozsváron. Zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, aki a zene csaknem minden ágában otthonos és aktív. Tanulmányait szülővárosában, ötéves korában kezdte Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós és Vermesy Péter irányításával. 1971-től 1975-ig a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen Halmos György és Oláh Tibor, 1975 és 1976 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál növendéke volt. 1976-tól 1977-ig ösztöndíjjal a párizsi IRCAM-ban Pierre Bouleznél tanult, 1979-ben visszatért Párizsba, ahol a CERIS-ben Daniel Charles irányítása alatt dolgozott. Karrierje a Kolozsvári Magyar Színháznál kezdődött, ahol 1974 és 1975 között zeneszerzőként és karmesterként dolgozott. 1976-ban Miskolcon megalapította az Új Zenei Műhelyt. 1976-tól 1977-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének Miskolci Tagozatán kamarazenét tanított, majd zeneigazgató lett a budapesti 25. Színháznál és a Miskolci Nemzeti Színháznál. Az 1980-as években a budapesti Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatója. 1989-ben Budapesten újraalapította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, ugyanekkor megalapította és igazgatta a Budapesti Kamaraoperát. 1991-től 1999-ig a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere. 1996 és 2000 között a Szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója. 2000-től 2002-ig a Millenáris Park és Kulturális Programiroda művészeti vezetője, 2002-től 2008-ig a Nemzeti Színház zeneigazgatója. 2002 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője, 2004-től a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője. 1995-ben megalapította az Auris Társulatot, melynek azóta is művészeti vezetője. Zeneszerzői tevékenysége vokális-szimfonikus művektől kamara-, kórus- és színpadi művekig terjed. Számos színpadi előadás és mintegy ötven magyar nagyjátékfilm zeneszerzője. Karmesterként és zongoraművészként Európa-szerte koncertezik, számos rádió-, televízió- és CD-felvételt, valamint operafilmet készített, több száz kortárs zenemű bemutatása fűződik a nevéhez. Pályája során számos elismerésben részesült, 1983-ban és 1986-ban a Budapesti Filmszemle legjobb filmzenéért járó díját, 1987-ben és 1990-ben a legjobb kortárs zenei előadásért Artisjus-díjat, 1995-ben a kecskeméti Animációs Filmszemle zeneszerzői díját, 1999-ben Erkel-díjat kapott. 2002-ben Liszt – Late works című albumával elnyerte a Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíjat. 2008-ban Duna-díjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. 2012-ben Magyarország Érdemes Művésze címmel, 2015-ben Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki. 2019-ben Kossuth-díjat vehetett át.
Selmeczi György