Tovább a tartalomhoz
1977-ben született Budapesten. 1993-1997 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában ének szakán tanult, majd 2002-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-, opera szakán kitüntetéses diplomát szerzett. 2002-2003-ban DAAD-ösztöndíjas hallgató a Hochshule für Musik Stuttgartban, Hamari Júlia növendékeként. Részt vett Polgár László, Nicholas Clapton, Hamari Júlia és Walter C. Moore ének mesterkurzusain, emellett színpadi játékot tanult Mathias Oldag és Martina Veh növendékeként. 1998-2002 között az Ars Classica Kamaraopera tagja, 2000-2002 között az Auris Operatársulat tagja. 2000 óta fellépet Debrecenben Papageno, Miskolcon Schaunard szerepében, a Magyar Állami Operaházban Papageno szerepe mellett Tábory Elemért (A gólyakalifa) is énekelte. 2005-ben a berlini Komische Operben a Peter Konwitschny rendezte Don Giovanniban énekelt, 2002 óta a Theater Erfurt társulatának szólistája. Vendégként fellépett Amszterdamban, Nizzában, St. Moritzban, Kolozsvárott, Bernben, Brügge-ben és Londonban is. 1999-ben az altamurai Saverio Mercadante Énekversenyen harmadik díjat nyert, 2000-ben a trnavai Mikulas Schneider-Trnavsky énekversenyen harmadik helyezett lett, 2000-ben a Karlovy Varyban megrendezett Antonin Dvorák énekversenyen harmadik díjat kapott Junior és Dal kategóriában is. Az Artisjus Alapítvány a kortárs magyar zeneművek kiemelkedő tolmácsolásáért 1999-ben és 2006-ban is díjazta.
Sólyom-Nagy Máté