Szegedi Csaba
magánénekes, a 2018/2019-es évad Kamaraénekese
bariton
Szegedi Csaba Sajószentpéteren született 1981-ben. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán Fekete Mária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-énektanár szakán Sólyom-Nagy Sándor volt a mestere. Az operaszakon Medveczky Ádám és Oberfrank Péter karmesterek, valamint Kovalik Balázs rendező irányításával képezte tovább magát.
2008-as diploma-előadásán a Hoffmann meséi Miracle doktor és Dappertutto szerepét énekelte. Még ugyanebben az évben ösztöndíjasként szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol már az első évadban két főszerepben mutatkozott be: A sevillai borbély Figarójaként (rendező: Békés András nyomán Kovalik Balázs) és Haydn műve, A filozófus lelke Kreonjaként, Fischer Ádám vezényletével, Zsótér Sándor rendezésében. A következő szezonban A varázsfuvola Papagenóját is alakíthatta – a karmester Fischer Ádám volt, rendező: Marton László. Szegedi Csaba 2010 óta az Operaház egyik legtöbbet foglalkoztatott lírai baritonja.
Repertoárján az alábbi szerepeket találjuk: Jeleckij (Pikk dáma), Biberach (Bánk bán – ősváltozat), Guglielmo (Così fan tutte), Marcello (Bohémélet), Paolo (Simon Boccanegra), Malatesta (Don Pasquale). 2013 tavaszán az Anyegin és a Don Giovanni címszerepében debütált, majd Kodály Háry Jánosában is címszerepet kapott. Ezt követően alakította Bagót a János vitézben, Richard Strauss Ariadné Naxos szigetén című operájában Harlekint, a Carmen Escamillóját, a Szerelmi bájital Belcoréját, majd Alföldi Róbert rendezésében az Iphigénia Tauriszban sorozatában Thoas szerepét.
2014-ben karrierje nemzetközi irányt vett: Klagenfurtban lépett színpadra a Parasztbecsület/Bajazzók Alfio/Tonio szerepében. Bemutatkozását siker övezte, ezután sorra kapta a megbízásokat. A klagenfurti közönség láthatta már a Figaro grófjaként, a bonni Operában Berlioz Benvenuto Cellini című operájában Fieramoscaként. Verdi Jeruzsálem című darabjában a gróf szerepét alakította, Drezdában a Sevillai Figaróját, a Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékokon pedig az Otello Montanójaként mutatkozott be Christiann Thielemann irányításával. Emellett Busoni Doktor Faustjaként is színre lépett Budapesten, ahol énekelte még a Pillangókisasszony Sharpless, a Rómeó és Júlia Mercutio, és a Lammermoori Lucia Enrico Aston szerepét. 2017 februárjában az Otello Jagójaként lép színpadra újra Klagenfurtban.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként 2017-ben Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. 2018-ban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekesévé választották, 2019-ben pedig Melis György-díjat kapott.

Előadásai az évadban
szeptember 16. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 18. 11:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 23. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 25. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 29. 18:00
klasszikus
opera
14
főpróba
BÁNK BÁN – MVM OperaKaland

szeptember 30. 19:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
október 2. 13:00
klasszikus
opera
14
BÁNK BÁN
október 5. 19:00
klasszikus
opera
14
BÁNK BÁN
október 20. 19:00
klasszikus
opera
14
BÁNK BÁN
október 27. 18:00
kortárs
opera
14
főpróba
LAMMERMOORI LUCIA
október 29. 19:00
kortárs
opera
14
LAMMERMOORI LUCIA
október 30. 11:00
klasszikus
opera
14
BÁNK BÁN
november 6. 19:00
kortárs
opera
14
LAMMERMOORI LUCIA
november 11. 19:00
kortárs
opera
14
LAMMERMOORI LUCIA
november 13. 19:00
kortárs
opera
14
LAMMERMOORI LUCIA
november 18. 19:00
kortárs
opera
14
LAMMERMOORI LUCIA
december 15. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET

december 22. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET

december 25. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET

december 30. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET

január 26. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
HÁBORÚ & BÉKE
január 28. 18:00
kortárs
opera
18
premier
HÁBORÚ & BÉKE
február 1. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 3. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 5. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 8. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 12. 11:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 18. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
április 15. 11:00
kortárs
opera
16
FIGARO3
április 16. 19:00
kortárs
opera
16
FIGARO3
április 21. 19:00
kortárs
opera
16
FIGARO3
április 22. 19:00
kortárs
opera
16
FIGARO3
április 23. 19:00
kortárs
opera
16
FIGARO3
május 17. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 19. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 21. 11:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 24. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 26. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 28. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
május 31. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
június 2. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
június 7. 18:00
kortárs
opera
18
AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY
június 29. 18:00
klasszikus
opera
14
főpróba
PILLANGÓKISASSZONY
június 30. 19:00
klasszikus
opera
14
PILLANGÓKISASSZONY
július 1. 19:00
klasszikus
opera
14
PILLANGÓKISASSZONY
július 4. 19:00
klasszikus
opera
14
PILLANGÓKISASSZONY
július 6. 19:00
klasszikus
opera
14
PILLANGÓKISASSZONY
július 8. 19:00
klasszikus
opera
14
PILLANGÓKISASSZONY
július 11. 19:00
klasszikus
opera
14