Tovább a tartalomhoz
Szegeden született, énektanulmányait szülővárosában Berdál Valériánál kezdte. Ezt követően a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke volt, itt dr. Sipos Jenő tanította. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, 1976-ban az Erkel-énekverseny győztese lett, és ugyanebben az évben szerződtette az Operaház. Pályakezdő művészként nagy elismeréssel fogadták bemutatkozását kortárs magyar szerzők műveiben. Számos nagy rendezővel dolgozott együtt, mint Franco Zeffirelli, Otto Schenk, Götz Friedrich, valamint kiváló karmesterekkel is, mint Claudio Abbado, Giuseppe Sinopoli, Giuseppe Patané.
Elsősorban olasz és francia operák főszerepeit énekli, de felkérik oratóriumokra, valamint dal- és áriaestekre is. Tehetségére hamar felfigyeltek külföldön is. 1979-ben a Bohémélet Mimìjeként mutatkozott be a Bécsi Állami Operaházban olyan sikerrel, hogy ezt követően Bécsben főszerepek egész sora várta: Angelica nővér, Leonora (A végzet hatalma), Amelia (Simon Boccanegra), Maddalena (Andrea Chénier), Manon Lescaut és Halévy A zsidónőjének Ráchelje. Ez utóbbi operában énekelhetett először José Carreras partnereként, aki elindította az énekesnő operakarrierjét, később pedig koncertkarrierjét. Plácido Domingóval 1986-ban énekelt először a berlini Deutsche Operben, Verdi Otellójában. Hatalmas sikereket aratott több európai nagyvárosban (Barcelona, Madrid, Bonn, Catania, Róma, Nápoly, Stuttgart, Hamburg) és Japánban is. Olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Fiorenza Cossotto, Jelena Obrazcova, Luciano Pavarotti, Juan Pons, Piero Cappuccilli. Richard Strauss Guntramjában a New York-i Carnegie Hall színpadán is énekelhetett. 1988-ban a Metropolitan közönsége előtt mutatkozott be, Nedda (Bajazzók) és Micaëla (Carmen) szerepében. Amerika számos más városából is meghívásokat kapott (Boston, Los Angeles, Houston, San Francisco, Buenos Aires). Luciano Pavarottival éppen a 100. Mimì-alakítását énekelte a Buenos Aires-i Teatro Colónban.
Hazai és külföldi lemezcégek rendszeresen készítenek vele hanglemezt. Ezek közül négy világpremier: Boito: Nerone, Respighi: A láng, R. Strauss: Guntram, Mascagni: Iris. 1983-ban több hangfelvétele is megjelent, többek között első szóló lemeze Great Soprano Arias címmel (karmester: Mihály András), valamint Puccini: Angelica nővér (karmester: Lamberto Gardelli) és Brahms: Német requiem (karmester: Ferencsik János). 1991-ben jelent meg első CD-je az amerikai Legato Classics cég nevével fémjelezve – ebben a szériában ő az első magyar énekesnő. Ezt a CD-t rövid időn belül újabb követte a szintén amerikai VAI Audio kiadásában.
További főbb szerepei:Liù (Turandot), Lauretta (Gianni Schicchi), Fiordiligi (Così fan tutte), Aida, Leonora (A trubadúr), Erzsébet királyné (Don Carlos), Cso-cso-szan (Pillangókisasszony), Tatjána (Anyegin), Tosca, Melinda (Bánk bán).

Díjak és elismerések:
Gundel művészeti díj (2014)
A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2013)
Hazám díj (2012)
Prima díj (2010)
Bartók–Pásztory-díj (2010)
Székely Mihály-emlékplakett (2008)
Melis György-emlékplakett (1997)
A Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (1996)
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
Kiváló művész (1990)
Erzsébet-díj (1987)
Kossuth-díj (1985)
Érdemes művész (1983)
Liszt Ferenc-díj (1980)
Oláh Gusztáv-emlékplakett (1979)
Tokody Ilona