Társulat

Tóth Sámuel Csaba

Tóth Sámuel Csaba

karmester, korrepetitor
 

1989-ben született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, klasszikus zongora szakon. Ezt követően felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakára. 2013-ban oklevelet szerzett zongoraművész, zongoratanár és korrepetitor mesterképzéseken. Frissdiplomásként került a Magyar Állami Operaház korrepetitorai közé, ahol nem sokkal később a próbákon kipróbálhatta magát vezénylő korrepetitorként is. Ez indította el a karmesteri pályán, újrakezdve tanulmányait a Zeneakadémián, ezúttal karmester szakon. 2019-ben diplomázott dirigensként, ugyanebben az évben mesterszakon folytatta a képzést Medveczky Ádám és Ligeti András vezetésével.
2019-ben sikeresen debütált karmesterként a Magyar Állami Operaházban, ahol azóta is rendszeresen nyílik alkalma opera- és balettelőadások vezénylésére.
Jelenleg a karmesteri munkán kívül vezető korrepetitorként dolgozik a Magyar Állami Operaházban, koncerteken rendszeresen közreműködik az intézmény művészeivel, mindemellett a Pécsi Egyetem óraadó tanára.

Előadásai az évadban

október 8. 19:00
mix opera 12
Gyöngyösi Levente

A MESTER & MARGARITA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
24. Barlay Zsuzsa bérlet
október 14. 19:00
mix opera 12
Gyöngyösi Levente

A MESTER & MARGARITA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
36. Medveczky Ádám bérlet
október 16. 19:00
mix opera 12
Gyöngyösi Levente

A MESTER & MARGARITA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
28. Kékesi Mária bérlet
október 21. 19:00
mix opera 12
Gyöngyösi Levente

A MESTER & MARGARITA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
31. Eiffel Ifjúsági bérlet