Társulat

Varga Bence

Varga Bence

rendező

Varga Bence 2010-ben a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végzett, az ezt követő években alkotóként dolgozott többek között a Kolibri Színházban, a Merlin Színházban és a Trafó Kortárs Művészetek Házában. 2012-ben felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező szakára, Bocsárdi László osztályába, ahol a költői színház formájával és nyelvezetével ismerkedett meg.

2014-ben sikerrel jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenésszínház-rendező szakára, Ascher Tamás – Selmeczi György – Novák Eszter osztályába, ahol a tanulmányok fókuszában elsősorban a lélektani realizmus állt. Az egyetemi évek alatt gyakorlatként – az OPERA German Late Night estjének keretein belül – megrendezte Hindemith Sancta Susanna és az Oda-vissza (Hin und Zurück) című operáit a kiscelli romtemplomban. Egyetemi évei végén, 2018 és 2020 között az OPERA repertoárfelelős pozíciójába került, 2019-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Szinetár Miklós tanársegédje lett, ahol jelenleg is színpad gyakorlatot tanít.

Diplomája megszerzése után kortárs operát és Mozartot rendezett a Budapest Music Centerben, megzenésített commedia dell’artét a Szentendrei Szabadtéri Színházban, a StúdióK Színházban pedig prózát. A Zeneakadémia Solti termében együtt dolgozott Almási-Tóth Andrással Bernstein Trouble in Tahiti című operáján, majd a Nagyteremben Puccini Angelica nővér című operáját állította színpadra. 2023 nyarán második alkalommal vett részt a nemzetközi Crescendo Nyári Akadémián tanárként és rendezőként. Az Eiffel Műhelyházban 2021-22-ben Dohnányi Ernő Simona néni és Hubay Jenő A cremonai hegedűs című egyfelvonásosait vitte színre, ugyanitt 2023-ban Eötvös Péter Valuska című operájának ősbemutatóját jegyzi.

Fotó: Ascher Károly

Előadásai az évadban

december 2. 19:00
kortárs opera 12 premier
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
28. Misura Zsuzsa bérlet
december 8. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
35. Pártay Lilla bérlet
december 10. 17:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet
Naptár Kevesebb mint 50 jegy Jegyvásárlás
december 15. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Berkes János bérlet