Zászkaliczky Ágnes
festőművész, orgonaművész
Zászkaliczky Ágnes életében sokáig a zene játszotta a főszerepet. Hatévesen kezdett zongorázni a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, majd felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakára. Orgonatanára Szathmáry Lilla volt, zongoraórákra Csalog Gáborhoz járt. 1998–2004 között a salzburgi Mozarteum hallgatója volt Daniel Chorzempa mesterosztályában, 2004-ben szerzett orgonaművészi diplomát. Ezt követően Finnországban kezdett dolgozni kántorként a lappeenrantai evangélikus templomban. 2006-tól a Nagyváradi Nemzetközi Orgonafesztivál művészeti vezetője, 2007-ben megjelent első lemeze, melyen orgonára és csellóra írt műveket ad elő Bogányi Tiborral.
A rajzolás, festészet is mindig jelen volt az életében, de ez csak később, egy szentpétervári látogatás után került előtérbe. 2009-től a szentpétervári Repin Akadémia mestereitől tanult festészetet. Első önálló kiállítása 2001-ben volt Szentendrén, azóta nyílt tárlata többek közt Budapesten, Bécsben, Helsinkiben és Palm Beachen. 2016-tól tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Különösen érdeklik a zeneművészportrék; alkotásai közt szerepelnek illusztrációs munkák is, többek között a Rózsavölgyi Kiadónál megjelent Cifra Palota – 100 magyar gyerekdal c. könyv, illetve Türk: Gyermekévek borítóterve. 2008 óta látványterveket is készít nagyszabású zeneművek előadásaihoz. Ezek közé a projektek közé tartozik a Magyar Állami Operaház 2018. őszi különleges Carmina Burana-produkciója is, melynek Zászkaliczky Ágnes, Bogányi Tiborral együtt a művészeti vezetője.

Előadásai az évadban
február 22. 18:00
mix
opera
12
főpróba
CARMINA BURANA
február 24. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
február 25. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
március 1. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
március 3. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
március 9. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 16. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 17. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 26. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
április 27. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 28. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 4. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 5. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
május 8. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 11. 11:00
mix
opera
12