1984-ben született Miskolcon. A középiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte pályafutását, s ezzel párhuzamosan megkezdte tanulmányait az Egressy Béni Zeneiskola magánének szakán, Simon Istvánné tanítványaként. 2008-ban debütált az Interoperettben, ezután nyílt lehetősége énekelni egy operaházi meghallgatáson. Még abban az évben az Operaház ösztöndíjasa lett, az Oberfrank Géza vezetésével működő stúdió tagjaként. Mindeközben Kéringer Lászlóval való munkája nyomán 2009-től az Operettszínház bonvivánja. Első főszerepét 2009 őszén énekelte Szegeden; a Bohémélet Rodolfójának szerepére Bartal László készítette fel, akivel azóta is együtt dolgozik. 2010-ben megnyerte a Lehár Ferenc nevével fémjelzett operett-énekversenyt, 2012-ben a lengyelországi Andrzej Hiolski Nemzetközi Énekversenyen 3. helyezést ért el. A 2015/2016-os évadban Simándy József-emlékplakettet kapott. 2021-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
Boncsér Gergely
Előadásai az évadban
-
október 22. 18:30
OTELLO
-
október 24. 18:30
OTELLO
-
december 12. 18:00
BOHÉMÉLET – MVM OperaKaland
-
december 17. 18:30
BOHÉMÉLET
-
december 28. 11:00
BOHÉMÉLET
-
december 31. 20:00
A DENEVÉR
-
január 2. 18:30
BOHÉMÉLET
-
január 5. 18:30
BOHÉMÉLET
-
január 7. 18:00
A DENEVÉR
-
január 15. 18:00
A DENEVÉR
-
január 17. 18:00
A DENEVÉR
-
január 24. 19:00
TRAVIATA
-
január 26. 18:00
A DENEVÉR
-
január 28. 19:00
TRAVIATA
-
március 2. 18:00
JÁNOS VITÉZ
-
március 7. 18:00
JÁNOS VITÉZ
-
március 9. 11:00
JÁNOS VITÉZ
-
április 27. 18:00
PILLANGÓKISASSZONY – koncertszerű előadás