Tovább a tartalomhoz
Dubóczky Gergely generációjának egyik legsokoldalúbb és leginnovatívabb karmestere. Matematikus diplomája megszerzése után summa cum laude végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakát, emellett a New York állambeli Bard College-ban és a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunstban is folytatott tanulmányokat. Kocsis Zoltán meghívására két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestereként dolgozott, több ízben vezényelte is az együttest. Ezt követően Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral folytatta karmesteri és asszisztensi munkáját. A Richard Wagner Társaság ösztöndíjának köszönhetően Bayreauthban gálakoncerten mutatkozhatott be, és több évben is Fischer Ádám zenei munkatársa volt a Budapesti Wagner Napok produkcióiban. 2014-ben megalapította a Budapest Sound Collective progresszív zenei együttest, amelynek a kísérleti vagy összművészeti projektek létrehozás mellett fontos célja, hogy a klasszikus repertoárba tartozó műveket dinamikus megközelítéssel mutassa be.
Szinte az összes jelentősebb magyar zenekart vezényelte már, két évig volt a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, visszatérő vendége a Concerto Budapest fellépéseinek, 2023. május 1-től pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

Operakarmesterként Mozart Don Giovannijával debütált, azóta Bartók, Britten, Mozart, Purcell, ifj. J. Strauss és több kortárs zeneszerző színpadi művét is vezényelte, többek közt a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. A Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában 2023-ban debütál Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza karmestereként.

Dubóczky Gergely