Tovább a tartalomhoz
Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (1973-78)

Mesterek:
Kutrucz Éva, dr. Sipos Jenő

Kurzusok:
Lore Fischer (Weimar), Carelli Gábor (New York)

Repertoár:
Mozart, Donizetti, Puccini, Verdi műveket éppoly érzékenyen tolmácsol, mint Kodály Zoltán, vagy Ligeti György (Le Grande Macabre) alkotásait.

Szakmai tevékenység:
Gyakran lép fel koncertpódiumok, szólóestek, vagy oratóriumok közreműködőjeként is, de foglalkozott rendezéssel is, Gounod, Rómeó és Júlia című operájával feltűnő sikert aratott. Tagja volt a Szegedi Nemzeti Színháznak is. Az 1992/93-as évadban a Győri Kisfaludy Színház operatagozatának vezetője volt. 1992-től a Nemzeti Színházban zenei tanácsadóként dolgozott. A Nemzeti Színházhoz tartozó Refektóriumban kamarakoncert sorozatot indított útjára, s ezeken nemcsak szervezőként, hanem előadóművészként is részt vállalt. 1992 óta több alkalommal a dalirodalom legszebb műveit tolmácsolta állandó partnerével, Klukon Edit zongoraművésszel. Operarendezései: Gounod: Rómeó és Júlia, Kacsoh: János vitéz, Leoncavallo: Bajazzók.

Vendégszereplések:
Európa vezető színházaiban, így a Milánói Scalában, a Covent Gardenben, Hamburgban, Münchenben, Bonnban, Frankfurtban, Párizsban, Wiesbadenben, Marseille-ben, Firenzében, Genovában, barcelonai Teatro Liceu-ban, az Amszterdami Concertgebouw-ban, a bécsi Musikvereinsaal-ban, a Párizsi Rádióban, Montevideo, Osaka, Tokió, Nagoya, Yokohama és Madrid koncerttermeiben. A New York-i Aweri Fischer és a Carnegie Hall-ban. Philadelphiában, Dallasban, Houstonban, San Diegoban, San Franciscoban, Miamiban, Washington DC-ben, Buenos Aresben, Montreálban. New Yorkban, a Metropolitanben 1984-től négy évig több operaelőadásban vendégszerepelt. Részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Prágában, Strasbourgban és Tel-Avivban.

Díjak:
A pármai 'Giovani Cantanti Lirici' Nemzetközi Énekverseny II. díja (1979.)
Az első Nemzetközi Pavarotti-énekverseny I. helyezettje (Philadelphia 1982.)
Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész
Kossuth-díj (2016)
Gulyás Dénes