Kollár Imre 1992-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesterképző szakon. Dolgozott a Magyar Állami Operaházban zenei asszisztensként (1991–1992), volt a Budafoki Dohnányi Zenekar vezető karmestere, illetve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar) betanító karmestere (1992–1994). 1995–2008 között a Kodály Filharmonikusok Debrecen (akkor még Debreceni Filharmonikus Zenekar) vezető karmestere és zeneigazgatója, 2008–2010 között a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere. Japánban szemináriumot vezetett Bartók és Kodály műveiről, Spanyolországban nemzetközi mesterkurzust tartott karmestereknek. 1989-ben a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyén közönségdíjat kapott, 1994-ben a trevisói karmesterversenyen első díjas lett. Az összes magyar szimfonikus zenekar mellett számos külföldi zenekarral koncertezett, mint például Új Japán Filharmonikus Zenekar, Bécsi Kamarazenekar, Orchestra Regionale Filarmonia Veneta, Bonni Beethoven Zenekar, Niederrheinische Sinfoniker, Kairói Szimfonikus Zenekar, Szaloniki Állami Szimfonikus Zenekar, Israel Netanya Kibbutz Orchestra, Mexikó Állam Szimfonikus Zenekara, Edmontoni Szimfonikus Zenekar, Calgaryi Filharmonikus Zenekar, Parmai Szimfonikus Zenekar, Orchestra da Camera Fiorentina, Johnstowni Szimfonikus Zenekar, Zágrábi Filharmonikus Zenekar, Belgrádi Filharmonikus Zenekar, San Diegó-i Szimfonikusok, Pori Sinfonietta, Chicagói Szimfonikus Zenekar, Torontói Szimfonikus Zenekar. Karmesterként Európa számos országában vendégszerepelt, mint például Németország, Anglia, Spanyolország, Ausztria, Csehország, Görögország, Románia, Svájc, Szlovénia, Belgium, Finnország, Olaszország, Franciaország, Szerbia, Horvátország, de vezényelt az Egyesült Államokban, Izraelben vagy Ausztráliában is. Kamarapartnerei között olyan neves művészeket találunk, mint Vadim Repin, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabadi Vilmos, Rost Andrea, Dimitris Sgouros, Perényi Miklós vagy Bogányi Gergely.
Kollár Imre
Előadásai az évadban
-
november 29. 11:00
A DIÓTÖRŐ
-
november 30. 18:00
A DIÓTÖRŐ
-
december 1. 18:00
A DIÓTÖRŐ
-
december 4. 19:00
A DIÓTÖRŐ
-
december 7. 11:00
A DIÓTÖRŐ
-
január 9. 19:00
A DIÓTÖRŐ
-
január 11. 18:00
A DIÓTÖRŐ
-
január 12. 18:00
A DIÓTÖRŐ
-
február 8. 19:00
A VÍG ÖZVEGY
-
február 9. 11:00
A VÍG ÖZVEGY
-
február 13. 19:00
A VÍG ÖZVEGY
-
február 14. 19:00
A VÍG ÖZVEGY
-
február 16. 11:00
A VÍG ÖZVEGY