A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1999-ben szerzett kitüntetéses egyetemi diplomát énekművész szakon, majd 2001–2003 között az Operastúdió tagja volt. Részt vett többek között Anna Reynolds és Renata Scotto mesterkurzusain. 2000-ben a Magyar Rádió Énekversenyén első díjjal és különdíjjal ismerték el. A 2014/2015-ös évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte. 2001 óta énekel az Operaházban, emellett hangversenyeken is rendszeresen fellép, többek között Bergamóban, Veronában, Montrealban és Abu-Dzabiban. 2006-ban a Hungaroton világpremierként adta ki César Franck összes dalát Létay Kiss Gabriella előadásában. Lírai mezzoszoprán szerepei között találjuk a Hamupipőke címszerepét, Rosinát (A sevillai borbély) vagy Cherubinót (Figaro házassága). 2005 óta szoprán szerepeket énekel: mások mellett Liùt (Turandot), Mimìt (Bohémélet), a Pillangókisasszony, a Ruszalka, az Angelica nővér címszerepét, Margitot (Faust), Paminát (A varázsfuvola), Desdemonát (Otello), Leonorát (A trubadúr).
Tanulmányok:
Operastúdió (2001–2003)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (1999) – énekművész szak, kitüntetéses egyetemi diploma
Mesterkerzusok:
Brigitte Fassbaender, Hamari Júlia, Anna Reynolds, Renata Scotto
Versenyek:
A Magyar Rádió Énekversenye – I. díj, Különdíj: külföldi koncertlehetőség (2000)
Díjak és elismerések:
Liszt Ferenc-díj (2019)
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat (2017)
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2014/2015)
Művészi pálya:
Magyar Állami Operaház (2001–) – magánénekesnő
Koncertek:
Magyar Rádió Márványterme, Bergamo, Merano, Verona, Rimini, Montreal, Dubaj, Abu-Dzabi
Hangfelvételek:
César Franck összes dala, világpremier (HUNGAROTON, 2006)
Főbb szerepek:
Lírai mezzoszoprán szerepek (2005-ig):
Gounod: Rómeó és Júlia – Stephano
Rossini: Hamupipőke – Angelina
Rossini: A sevillai borbély – Rosina
Mozart: Figaro házassága – Cherubino
Szoprán szerepek (2005-től):
Puccini: Turandot – Liú
Puccini: Bohémélet – Mimì
Puccini: Pillangókisasszony – Cso-Cso szan
Mozart: A varázsfuvola - Pamina
Dvořák: Ruszalka – Ruszalka
Csajkovszkij: Anyegin – Tatjana
Boito: Mefistofele – Margherita, Elena
Bizet: Carmen – Micaëla
Verdi: Otello – Desdemona
Puccini: Angelica nővér – Angelica nővér
Gounod: Faust – Margit
Verdi: A trubadúr – Leonora
Létay Kiss Gabriella
Előadásai az évadban
-
október 17. 10:30
OTELLO
-
október 24. 18:30
OTELLO
-
november 3. 11:00
OTELLO
-
november 10. 18:30
OTELLO
-
december 12. 19:00
ARTABAN
-
december 13. 23:00
ARTABAN
-
december 22. 20:00
ARTABAN
-
január 23. 17:00
PORGY ÉS BESS®
-
január 25. 18:00
PORGY ÉS BESS®
-
január 29. 18:00
PORGY ÉS BESS®
-
január 31. 18:00
PORGY ÉS BESS®
-
február 2. 11:00
PORGY ÉS BESS®
-
február 5. 19:00
MANON LESCAUT
-
február 7. 18:00
PORGY ÉS BESS®
-
május 3. 18:00
PILLANGÓKISASSZONY – koncertszerű előadás