Tovább a tartalomhoz

A kanadai operaénekes-táncos-színész Spencer Britten szenvedélye a színpad iránt már 6 éves korában megmutatkozott. A Caulfield Tánciskola elvégzése után az éneklés és az opera felé fordult, mesterdiplomáját a Brit Kolumbia Egyetemen szerezte. A közelmúltban már második évadát töltötte a berlini Staatsoper Unter den Linden Nemzetközi Operastúdiójának tagjaként, ahol többek között A Makropulos-ügy, A varázsfuvola, A rózsalovag, A kínai, az Arab éjszaka, A Nyugat lánya, az Ariadné Naxoszban és a Rigoletto produkcióiban lépett színre. A közelmúltban az ausztriai Bregenzi Fesztiválon Lindoro szerepével debütált az Olasz nő Algírban című operában.

Az előző évadban Britten visszatért Kanadába, ahol Alice Ping Yee Ho új szerzeményében, a Kínai negyedben lépett fel a Vancouver Playhouse-ban, ezt követően pedig az Opera Atelier Dido és Aeneas-előadásában szerepelt. Az Edmontoni Operában Händel Messiásában, a Vancouveri Operában a Szentivánéji álomban, Mozart Requiemjébena Virginiai Szimfonikus Zenekarral láthatta a közönség.

Britten két évadot töltött a Glimmerglass Festivallal, ahol nemcsak operai de a zenés színház iránti elkötelezettségét is megcsillanthatta a Showboat, a Figaro házassága, a Csendes éj és a Botrány Tahitiben mellett a Jerome Robbins eredeti koreográfiájával bemutatott West Side Storyban is fellépett, a szerepet pedig ezután Kansas Cityben és az Atlanta Operában is alakíthatta. A második évadban vezető táncosként és Léon szerepében lépett fel John Corigliano Versailles kísértetei című művében, amit később a versailles-i Királyi Operaházban is alakíthatott.

Tenor szólistaként lépett fel a Choeur Metropolitain együttessel Montréalban, Benjamin Britten Rejoice in the Lamb című kórusművében és Dvořák D-dúr miséjében olyan karmesterek irányítása alatt dolgozott, mint François A. Ouimet, Pierre Tourville és Yannick Nézet-Séguin. Döntőse volt a Tbiliszi Nemzetközi Énekversenynek, és a Jacqueline Desmarais Fiatal Kanadai Operaénekesek Alapítvány, valamint a Vancouveri Operaszövetség ösztöndíjasában is részesült.

Spencer Britten