VALUSKA

Egy száraz, szürke világba, egy ismeretlen, mégis ismerős kisvárosba kalauzol el minket Eötvös Péter operája, és egy valódi tragikomédiát varázsol az operaszínpadra.

Valuska János, a címszereplő, mondhatni a falu nemeslelkű bolondja, újságkihordó a postahivatalnál, nem olyan, mint a többi városlakó: őt nem a hatalomvágy mozgatja, ő tiszta, ártatlan, nem úgy, mint anyja, a fiával is folyton ellenségeskedő Pflaumné. Őt lenyűgözi a világ, és szinte gyermeki naivitással csodálkozik rá a világegyetem, a bolygók szépségére, és magyarázza azt a helyi kocsmatöltelékeknek. Ellentétben a többiekkel, és legfőképpen ellentétben Tündével, a polgármesterrel, aki meghív egy vándorcirkusz-társulatot a városba, aminek végzetes következménye lesz: ahhoz, hogy városvezetőként újat építhessen a „Fű-fa-virág mozgalom” jegyében, az előző rendszert el kell pusztítania, és erre a cirkusz felizgatta csőcselék remek eszköznek bizonyul számára.

A cirkusz egyik attrakciója a világ legnagyobb kitömött bálnája, a másik egy rejtélyes, talán nem is létező, háromszemű, csipogó, tulajdonképpen csupán szóbeszédben élő Herceg. Egy ideológia, amely mögé bárki beállhat, amibe bárki belekapaszkodhat. Borzalmas fosztogatás, gyújtogatás után feláll a városban az új – katonai – rend, és Valuskát csupán az menti meg, hogy bolondnak nyilvánítják és bezárják. Ahogyan korábban ő látogatta a nyugdíjba vonult, hite vesztett, megkeseredett értelmiségi Tanár urat, Tünde elhagyott férjét otthonában, most már az látogatja Valuskát az elmegyógyintézetben.

Száraz, szürke világ, mégis sok humorral, burleszkkel és groteszkkel. Hihetetlen, és épp ezért fájdalmasan hihető.