
Fürjes Anna Csenge
magánénekes
mezzoszoprán
Fürjes Anna Csenge énektanulmányait a Bartók Konzervatóriumban kezdte Jelinek Gábor növendékeként, majd a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban tanult Czeller Krisztinánál. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen csiszolta tovább tudását Meláth Andrea és Marton Éva osztályában.
Több versenyen ért el kiemelkedő eredményt: 2014-ben, a IV. Országos Gregor József Énekversenyen III. díjat, 2015-ben a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola által szervezett VI. Országos Szakközépiskolai Énekversenyen I. díjat kapott. 2018-ban, az Andor Éva Énekversenyen elnyerte a Kodály Zoltánné Péczely Sarolta által odaítélt Kodály Zoltán-díjat. Ugyanebben az évben számos koncerten énekelte a szerző műveit Budapesten, Szegeden, Veszprémben, Nyíregyházán, Kecskeméten, Prágában, Szentpéterváron, illetve a portugál Mértola városában.
2019-ben Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesült, 2020-ban pedig a magyar zeneművészet kategóriában Junior Prima Díjat kapott. 2021-ben a Richard Wagner Társaság ösztöndíjasaként Bayreuthba utazhat.
A budapesti Operában 2020. február 13-án debütált: az Erkel Színházban énekelte Ponchielli Gioconda című operájában Laura Adorno szerepét. Azóta több alkalommal is színpadra állhatott, Tóth Péter Tóték, Verdi Aida, illetve Bizet Carmen című műveiben.
Előadásai az évadban
október 13. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 13. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 14. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 19. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 19. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 20. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 21. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 22. 19:00
opera
12
premier
DIDO & AENEAS
november 10. 17:00
kortárs
opera
16
főpróba
A WALKÜR
november 12. 17:00
kortárs
opera
16
A WALKÜR
november 16. 17:00
kortárs
opera
16
A WALKÜR
január 26. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
HÁBORÚ & BÉKE
január 28. 18:00
kortárs
opera
18
premier
HÁBORÚ & BÉKE
február 1. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 3. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 5. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 8. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 12. 11:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ & BÉKE
február 18. 18:00
kortárs
opera
18