
Hajzer Nikolett
Gyermekkari karigazgató
Zenei tanulmányait a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának tagjaként Gupcsó Gyöngyvér tanítványaként kezdte, majd a budapesti Városmajori Gimnáziumban folytatta Gráf Zsuzsanna növendékeként. Karvezetés diplomáját a budapesti ELTE-n szerezte Igó Lenke tanítványaként. 1996–2016 között a Magnificat Kórus tagja volt, 1998–2010 között az Angelica Leánykar tagjaként rendszeresen fellépett versenyeken és jelentős hazai, illetve külföldi koncerttermekben. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetemen művészetterapeuta diplomát szerzett. 2006–2008 között a Városmajori Gimnázium, 2009–2013 között az Erkel Ferenc Általános Iskola, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara bázis iskolájának tanára volt. Jelenleg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium ének-zene tanára, 2012 óta a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának korrepetitora. 2016 augusztusától a Magyar Állami Operaház gyermekkarának vezetője. 2023-ban Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át.
Előadásai az évadban
szeptember 8. 19:00
klasszikus
opera
10
A VARÁZSFUVOLA
szeptember 9. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
szeptember 9. 19:00
klasszikus
opera
10
A VARÁZSFUVOLA
szeptember 10. 19:00
klasszikus
opera
10
A VARÁZSFUVOLA
szeptember 15. 19:00
klasszikus
opera
10
A VARÁZSFUVOLA
szeptember 23. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
szeptember 23. 11:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
szeptember 24. 18:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
szeptember 30. 11:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
október 1. 19:30
szimfonikus hangverseny
VIII. SZIMFÓNIA
október 7. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
október 7. 18:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
október 21. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
november 4. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
november 11. 11:00
ifjúsági
4
premier
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
november 12. 16:00
ifjúsági
4
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
november 15. 19:00
koncert
Opera Total – Psalmus100
november 18. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
november 18. 11:00
ifjúsági
4
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
november 19. 16:00
ifjúsági
4
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
november 23. 18:00
klasszikus
balett
6
főpróba
A DIÓTÖRŐ
november 24. 11:00
klasszikus
balett
6
főpróba
A DIÓTÖRŐ
november 24. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 25. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 25. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 26. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 26. 16:00
ifjúsági
4
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
november 28. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 29. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 30. 18:00
kortárs
opera
14
főpróba
TOSCA
december 1. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 1. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 2. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
december 2. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 2. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 3. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 3. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 5. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 6. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 7. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 9. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 9. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 10. 11:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 10. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 12. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 13. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 14. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 15. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 16. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
december 16. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 16. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 17. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 17. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 19. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 21. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 21. 16:00
kortárs
opera
4
PARÁZSFUVOLÁCSKA
december 21. 18:00
klasszikus
opera
12
főpróba
BOHÉMÉLET
december 22. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 22. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 23. 11:00
kortárs
opera
4
PARÁZSFUVOLÁCSKA
december 23. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 23. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
december 24. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 25. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 25. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 26. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 26. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 27. 17:00
kortárs
opera
4
PARÁZSFUVOLÁCSKA
december 27. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 28. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 28. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 29. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 29. 16:00
kortárs
opera
4
PARÁZSFUVOLÁCSKA
december 29. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 30. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 31. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 2. 16:00
kortárs
opera
4
PARÁZSFUVOLÁCSKA
január 3. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 4. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
január 5. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 6. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 6. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 7. 17:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
január 10. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
január 13. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
január 14. 19:00
klasszikus
opera
12
BOHÉMÉLET
január 27. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
február 10. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
február 15. 17:00
klasszikus
opera
14
főpróba
A PIKK DÁMA
február 17. 18:00
klasszikus
opera
14
A PIKK DÁMA
február 21. 18:00
klasszikus
opera
14
A PIKK DÁMA
február 22. 18:00
mix
opera
12
főpróba
CARMINA BURANA
február 24. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
február 24. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
február 25. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
február 28. 18:00
klasszikus
opera
14
A PIKK DÁMA
március 1. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
március 2. 11:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 2. 15:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 3. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
március 3. 18:00
klasszikus
opera
14
A PIKK DÁMA
március 7. 17:00
mix
opera
12
főpróba
HUNYADI LÁSZLÓ – MVM OperaKaland
Diákelőadás
info: operakaland@opera.hu
info: operakaland@opera.hu
március 9. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
március 9. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
március 9. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 10. 11:00
klasszikus
opera
14
A PIKK DÁMA
március 10. 15:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 13. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 15. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 16. 11:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 17. 11:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 17. 15:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 20. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 22. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 23. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
március 24. 11:00
mix
ifjúsági
6
JÁNOS VITÉZKE
március 24. 19:00
félszcenír
opera
10
MÁTÉ-PASSIÓ
március 27. 16:00
kortárs
opera
18
főpróba
PARSIFAL
március 28. 19:00
félszcenír
opera
10
MÁTÉ-PASSIÓ
március 29. 17:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
március 31. 16:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
április 4. 18:00
mix
opera
14
főpróba
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 6. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
április 6. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 7. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 9. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 10. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 12. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 13. 11:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
április 13. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 14. 11:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
április 16. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 17. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 19. 19:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 20. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
április 20. 11:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
április 21. 11:00
mix
opera
14
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
április 21. 16:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
április 25. 18:00
kortárs
opera
16
főpróba
BORISZ GODUNOV
április 26. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
április 27. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 27. 19:00
kortárs
opera
16
premier
BORISZ GODUNOV
április 28. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
április 30. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 3. 19:00
mix
opera
8
ISTVÁN, A KIRÁLY
május 3. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 4. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 4. 16:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
május 5. 11:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 5. 11:00
mix
opera
8
ISTVÁN, A KIRÁLY
május 5. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
május 7. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 8. 19:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 9. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 9. 19:00
mix
opera
8
ISTVÁN, A KIRÁLY
május 11. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
május 11. 11:00
mix
opera
12
CARMINA BURANA
május 11. 19:00
mix
opera
8
ISTVÁN, A KIRÁLY
május 11. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 12. 11:00
ifjúsági
6
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
május 15. 19:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 18. 11:00
kortárs
opera
16
BORISZ GODUNOV
május 25. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
június 1. 09:30
ifjúsági
4
OperaOvi
június 15. 09:30
ifjúsági
4