Társulat

Süle Dalma

Süle Dalma

magánénekes
szoprán

Süle Dalma zenei tanulmányait 7 évesen zongorázással kezdte,majd a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán folytatta. Érettségi után felvételt nyert a Hágai Királyi Konzervatóriumba (Hollandia), ahol 2017-ben végzett klasszikus ének szakon Rita Dams és Sasja Hunnego osztályában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaének szakán Kiss-B. Atilla tanítványaként kapja 2021-ben mesterdiplomáját. Olyan neves karmesterekkeldolgozott, mint Ton Koopman, Reinbert de Leeuw, Medveczky Ádám, Pfeiffer Gyula, Clark Rundell, Bas Wiegers, Rob Vermuelen, Arjan Tien, Fabio Bonizzoni és Dobszay Péter.

2018-ban megnyerte a Szecsődi-Réti Országos Énekversenyt, ésII. helyezést ért el a Petrovics Emil Énekversenyen, ahonnan már 2017-ben a Vokális Kamarazene kategória I. díját is elhozta. 2019-ben a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen az MMA különdíjában részesült. A Zeneakadémián 2019-ben debütált Mozart Varázsfuvolájában, az Éj királynője szerepében,Almási-Tóth András rendezésében. A Budapesti Operettszínházban 2020-ban Anne Frank bőrébe bújhatott, Grigori Frid mono-operájában, Rátóti Zoltán rendezésében. 2020 őszén, Manja szerepét játszhatta el Kálmán Imre Maricagrófnő című operettjében, Bozsik Yvette rendezésében. A Magyar ÁllamiOperaházban 2021-ben debütál a Figaro3 produkcióbanFlorestine szerepében.

Előadásai az évadban

január 26. 18:00
kortárs opera 18 főpróba
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
január 28. 18:00
kortárs opera 18 premier
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
01. Opera Premier bérlet
február 1. 18:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
17. Kováts Kolos bérlet
február 3. 18:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
február 5. 18:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
39. Miller Lajos bérlet
február 8. 18:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
12. Róka István bérlet
február 12. 11:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
08. Tokody Ilona bérlet
február 18. 18:00
kortárs opera 18
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ & BÉKE

Magyar Állami Operaház
március 11. 11:00
szimfonikus hangverseny

PETŐFI100 & 200

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
13. Szinetár Miklós bérlet
április 15. 11:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
április 16. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
38. Kalmár Magda bérlet
április 21. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
23. Uzoni Mária bérlet
április 22. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
20. Rozsos István bérlet
április 23. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
22. Kaszás Ildikó bérlet