Read more
(Madaras, 1929. október 13. – Budapest, 2013. április 2.)
Operaházi tag: 1959–1990
Posztumusz örökös tag (2013)

Énektanulmányait Baján Pilinszky Zsigmond, a két világháború közti időszak nagy Wagner-tenorja irányításával kezdte, majd a budapesti Állami Zenekonzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolában tökéletesítette tudását. Közben, 1950-től a Magyar Rádió Énekkarának alapítótagja lett. Első szerződése a debreceni Csokonai Színházhoz kötötte, ahol 1955-től több főszerepet is rábíztak. Pályafutásának meghatározó eseménye volt az 1958-as Toulouse-i Nemzetközi Énekverseny II. díja és az 1960-as budapesti Erkel énekverseny I. díja. Az Operaházban vendégművészként 1957-ben a Falstaff Fentonjaként debütál, két évvel később szerződtette a budapesti teátrum. Kezdetben Mozart, bel canto és lírai tenor főszerepeket (Belmonte, Tamino, Lyonel, Almaviva gróf, Ramiro herceg, Alfred Germont) énekelt – gyakran Réti József váltótársaként –, majd az 1980-as évektől fokozatosan állt át a comprimario szerepkörre.


Alfonz Bartha