Read more

Zenei tanulmányait a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában alapozta meg, ahol 11 éven keresztül fuvolázni tanult. A gimnázium elvégzése után a Szent István Király Konzervatórium magánének szakán tanult, ahol Adrigán Judit növendékeként 2008 májusában végzett. Még ebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol kezdetben Halmai Katalinnál tanult. 2010 óta Pászthy Júlia növendéke. A mesterképzés utolsó évét a stuttgarti Musikhochschule ének szakán végzi Francisco Araiza vezetésével.
 

Részt vett Hamari Júlia, Marton Éva, Polgár László, Perencz Béla, Nicholas Clapton, Jeanne Henny mesterkurzusain.
 

A 2008-ban Gyulán megrendezett Nemzetközi Erkel Énekversenyen harmadik díjat nyert. 

 

Számos oratórium és mise szoprán szólamát énekli fesztiválokon és koncerteken. 

 

Operaénekesként több Mozart operában is láthatta már a közönség:  

Donna Elvira (Don Giovanni) - 2013 Teresa Nevola Moyer/ Paolo Paroni;  

Első dáma (Varázsfuvola) - 2013 Gulyás Dénes/Kocsár Balázs; 

Susanna, Grófné (Figaro házassága) - 2009-2012 Bolyky Zoltán.  

Kacsóh: János vitéz daljátékában Iluskát alakította. 

 

Az Erkel Színház színpadán 2013 őszén debütált Ceprano grófné (Verdi: Rigoletto) szerepében. 

Katalin Vámosi